A FÖLDGÖMB

Divat és valóság – Csángók itthonról és testközelből

Akármennyire is kerülni akarod, viszonyítasz! A saját városi életedet az ő vidéki létükkel. Nincs benne semmi különös. Emberek, akik falun laknak. Romániában. Kissé az isten háta mögött – minden szempontból. Nem tudják pontosan, mit jelent csángónak lenni. Nem tudják, mit jelent magyarnak lenni, vagy románnak. Egy biztos: katolikusok. Hamarabb mondják ezt magukról, mint a magyarrománcsángó szöveget. Fogalmuk sincs, mi az. Nem beszélnek feltételes módban. Nem mondják, hogy kéne. Legalábbis nekem nem. És azért az számít, hogy nem panaszkodnak a városból érkezőnek. Hanem azt mondják: van. Ló, ökör, föld, víz, két láb, két kar, ujjakkal. Néha egyikből-másikból kevesebb. Azt mondják, hogy nem számít, hogy épp nincs víz, mert május óta nem esett. Csak a falu kútjából tudnak inni. Nem számít, hogy kevés a termény. Nem számít, hogy a gyerekek valahol Olaszországban, Afrikában – mindenesetre olyan helyen dolgoznak építőmunkásként, amit még csak elképzelni sem tudnak. És az sem, hogy nem látták a legkisebbet már vagy négy éve. Nem mondják, hogy bárcsak itt lenne! Azt mondják, nincs itt. Punktum. Csak egészség legyen, nem?

Te meg jössz a városi fotós-őrültségeddel. Nyomkodod a gombot, meg bekopogtatsz ide-oda, meg a búcsú napján a nagymisén, ahol senki sem érti, hogy mit találsz az ő hétköznapi, jelentéktelen életükben izgalmasnak. Bambán mosolyogsz, próbálsz megérteni valamit, és közben akarva-akaratlan nyomott hagysz bennük. Mint abban a 8-10 éves, csillogó szemű kissrácban, aki a papírsárkányával játszik a patak partján a többiekkel. Még sosem látott ilyen fényképezőgépet élőben, és boldog attól, hogy észreveszed, hogy foglalkozol vele. És nem azért, mert nem szól hozzá senki, vagy mert nem tudja, mi az a fényképezés.

Aztán, amikor beülsz az autódba, elmész és otthagyod, ő fényképezőgépet formál a kezéből búcsúzóul. Te pedig mész haza: fürdőkád, sorozatok, internet, facebook…

Csángó? Magyar? Csángó magyar?

A „csángó” megnevezés – a legelfogadottabb magyarázat szerint – eredetileg egy negatív sztereotípiából alakult ki: abból a feltevésből, hogy ők a székelységből kiváló, elkóborló csoport. És e megnevezés határozottan nem önmeghatározás, hanem az őket körülvevő etnikai csoportok véleményének térnyerése a köztudatban, melyet a 20. század számottevő kritikai megjegyzés nélkül tett magáévá.

A csángó terminus egészen a közelmúltig sértő gúnynévnek számított, melyet a környező román lakosság használt, s csak az utóbbi két évtizedben kezdték a csángók ezt valamifajta emelkedett öntudattal magukra alkalmazni.

Magának az eredettörténetnek jól nyomon követhető a sorsa, mégis összességében torzító és leegyszerűsítő, mely számos félreértéshez szolgáltatott alapot. Most, hogy komoly tudományos erőfeszítések folynak a tévedések eloszlatására, az „elszékelytelenedés” elméletének leáldozásával egyre-másra hallhatunk a csángók „elmagyartalanodásáról”.

A csángók „magyarságát” persze lehetetlen számszerűen kifejezni (etnikai­lag sem egyszerű, korántsem egyértelmű), azonban érdemes körüljárni azt az utóbbi években megfogalmazódó hazai aggodalmat, mely a csángók mint magyarok „elveszítésének” hátterében húzódik.

Régi minták – Bár a fiatalok mobiltelefont hordanak a farmernadrág farzsebében, az idősek számára a hagyományos népi interiőr és viselet ma is fontos identitáshordozó

A dombok közt megbúvó mézeskalács házikók

A dombok valóban ott vannak, jó messze tőlünk. A csángók lakta területek a magyar–román határtól 10 órányi, viszontagságos autózással érhető el. Nem épp a tömegturizmus célpontja. A róluk szóló, és szinte egytől egyig romantikus-idilli hazai könyvek, meg­rendezésre kerülő fesztiválok alapján valami rég elvesztett természetközeli, harmonikus és már-már egzotikus mikrokörnyezet képe tárul elénk. A színes fotográfiákkal gazdagított, elsősorban a bámulatba ejtően gazdag népművészeti és népzenei elemekre kihegyezett kiadványok
láttán vágyakozni kezdünk a csángó-vidék után. Az ide látogató kutatók kiemelik a csángók kedvességét, vendégszeretetét, az egész környezetükre jellemző természetesség varázsát. A természet és az ember – vélt – szimbiózisa a mai, modern városlakó számára szinte felfoghatatlan. Kedvünk támad feladni addigi életünket, hogy e szerető családban élő, mosolygós, esténként együtt énekelgető emberek körében békére leljünk.

Nyelv, vallás, szülőföld

A csángók a 19. század végéig középkorias jellegű etnikai azonosságtudattal rendelkeztek, mely nem tulajdonít túl nagy jelentőséget az anyanyelv kérdésének. A Magyarországról érkezők közül sokan megdöbbenve tapasztalják, hogy a csángókkal csak komoly nehézségek árán tudnak szót érteni – „köszönhetően” a nyelvhasználat archaikusságának és a nagyszámú román jövevényszónak. A hazai és a moldvai magyar nyelv az évszázadok során eltérő fejlődési pályát járt be, az itthon az 1770-es évektől kibontakozó nyelvújítási mozgalom pedig a megérthetetlenségig eltávolította a tömbmagyarság nyelvét a csángó magyartól.

Megtartó erő – Csángóföldről nem is beszélhetünk igazán, hiszen a csángók valójában kisebb-nagyobb katolikus szigeteken élnek. A vallási események és maga a pap személye is meghatározó a közösség életében

A nyelvvel ellentétben a közösségi identitás szimbolikus értékű eleme a felekezeti hovatartozás, mely a csángók esetében a római katolikus egyház, szemben az őket körülvevő román ortodoxiával. Igen szoros szálak fűzik őket a szülőföldhöz, ezen belül pedig a szülőfaluhoz. Ez a szűk kötelék biztonságos, átlátható környezetet jelent, a csángók haza-képzete elsősorban erre a régióra vonatkozik. Magyarország felé azonban – például a nagy távolság okán – nem mutatható ki körükben érzelmi kötődés.

Az 1989-es rendszerváltás hirtelen változásait a csángó társadalom nehezen tolerálta, valóságos identitásválságot idézett elő. Míg a Kárpát-medencei magyar ajkú kisebbségi csoportokban a hagyományos népi kultúrát fokozatosan kezdte felváltani egy új, magyar nyelvű populáris kultúra, addig a csángóknál a kulturális élet kiüresedése, szegényedése figyelhető meg. A városi környezetben felnövekvő, új generációk mind kevésbé érdeklődnek a hagyományos folklór iránt, és egyre divatosabb körükben a román populáris kultúra.

A teljes cikket A Földgömb 2013. szeptemberi lapszámában olvashatja!

Szöveg: Kokas Anna
Kép: Kálló Péter

Qatar 20161219
The Champion – Interaktív élménypark