Az évszázadokon át tartó elszigeteltség megkeményíthette a zárt közösség lakóinak lelkét.

A megélhetési Grind

A feröerieknek mindig is a tenger nyújtotta az elsődleges élelemforrást – a birkatenyésztésből származó húsmennyiség ehhez másodlagos volt. Táplálékszerzésük egyik módja a beűzéses delfin­vadászat volt, melyet Grindadrápnak, röviden Grindnek neveztek.

Fotó: Sea Shepherd Global
Fegyveres őrszem. A dán haditengerészet a hagyományőrzés védelmében erőt fitogtat és be is avatkozik

Évszázadok hagyományai és tapasztalatai alapján a dombtetőkről pásztázták a tengert, és ha felfedeztek egy gömbölyűfejű hosszúszárnyú delfincsaládot, riadóláncban értesítették a környező települések férfijait. Egy részük parányi csónakokkal kihajózott, körbevették, fémrudakkal csapkodva megzavarták a cetek tájékozódási képességét, majd a rémült áldozatokat könnyedén bekényszerítették a sekély öblökbe. Ott már várt rájuk a késekkel, baltákkal felfegyverzett csoport, és berohantak a vízbe, s megölték a zsákmányállatokat. Mindebben számos korosztály vett részt, még gyermekek is: akár már 3-4 éves korukban megkezdhették a késes „gyakorlást”.
A mészárlás végeztével a nagy becsben tartott zsákmányt feldarabolták, és minden részét igazságosan szétosztották a települések lakói között – élelemként.

Feröer-szigetek vagy Dánia?

A Feröer-szigetek földrajzi elszigeteltségét felszámolta a közlekedés modernizációja! Dánia a világ élvonalába tartozik az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében, és ma a Feröer-szigetek lakossága még az anyaországénál is magasabb életszínvonalon él. Dánia tagja az Európai Uniónak, melyben a ceteknek nemcsak a meggyilkolása, de a zaklatása is törvénysértés! A Feröer-szigetek pedig Dánia része, s így nagyvonalúan részesül az európai uniós támogatásokból.
Tehát akkor napjaink Grindje uniós szabályszegés is? A hivatalos dán álláspont szerint a Feröer-szigetek a cetmészárlás tekintetében nem tartozik az Európai Unióhoz. Ráadásul a Grindhez Dániának semmi köze! Ez a kijelentés már önmagában is ellentmondó, amit csak még tovább súlyosbít, hogy az anyaországtól független helyi rendfenntartó szerv sem létezik! A Feröer-szigeteken szolgálatot teljesítő rendőrök a dán képzésből kerülnek ki és a dán rendőrség kötelékébe tartoznak, a szigeteken lefolytatott bírósági tárgyalásokat pedig dán tisztviselők vezetik.

Fotó: Sea Shepherd Global
Hús a parton. Tetemek – elszállításra és megsemmisítésre várva. A közösségi hagyomány zsákutcája: a hús ma már fogyaszthatatlan, ezért elégetik vagy a tengerbe dobják

A feröeri lakosok abban az egyedülálló helyzetben vannak, hogy két útlevél közül választhatnak, de egyszerre mindkettőt nem birtokolhatják. A zöld színű „nem európai uniós, dán-feröeri” útlevél formátuma megegyezik a Dánia EU-csatlakozása előtti dán útlevéllel. A normál, bordó színű dán útlevél révén viszont feröeri lakhelyű dán állampolgárrá válnak, ezáltal egyben automatikusan EU-s polgárnak is számítanak, és élvezhetik az uniós polgárság nyújtotta előnyöket. A többség nyilvánvalóan a bordó útlevelet választja.
A Grind napjainkban a Dánia által a térségbe irányított haditengerészeti egység és a Feröer-szigeteken tartózkodó dán rendőrség védelme mellett zajlik. 2015-ben ráadásul szigorú Grind-védelmi törvény született, mely elítéli az esemény megzavarását, bárminemű akadályozását, és bárki, aki felfedez a feröeri partok mentén egy delfincsapatot, köteles jelenteni a Grind-mesternek. A bejelentés elmulasztása büntetéssel sújtható. Ám már most világos, hogy e törvény csak tovább szítja a feszültségeket, s a Sea Shepherd önkéntesei helyett leginkább – az egyébként jelentős bevételt hozó – turistahajók utasait tartja távol! Volt olyan nagy utazásszervező társaság, amely azonnal törölte ez évi feröeri programjait – a Grind elfajulására és az új dán törvényre hivatkozva.
Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy a Grindnél jelenleg nem létezik „dánabb” ügy.

A Grind mint céltalan vérfürdő

Az egykor elszigetelt feröeri lakosságnak évszázadokig szüksége volt a delfinhúsra mint alapélelemre. Ám a 20. század közepe óta már itt is bárki hozzájuthat a modern technológiákhoz és minden élelmiszerhez, ami csak egy európai asztalra kerülhet. A delfinmészárlás hagyománya mégis kitart!
A Feröer-szigeteken évi mintegy 1000 egyedes vadászati kvótával összesen 23 öblöt jelöltek ki lehetséges Grind-helyszínként. Erre tulajdonképpen az év bármely napján sor kerülhet, de az időjárási viszonyok és a cetek vándorlása miatt a júniustól szeptember végéig tartó időszakra koncentrálódik.
A dombtetőkön álló őrszemek helyett ma a kompok-hajók személyzete figyeli és jelenti a halálzónába tévedő delfincsaládok útvonalát a Grindmesternek. A delfinvadászok sem lélekvesztőkkel, hanem gyors motorcsónakokkal és jet skikel hajóznak ki, hogy körbevegyék és járműveik motorjának zajával megzavarják a cetek tájékozódási képességét, és az állatokat a sekély öblökbe, a „hentesekhez” kényszerítsék.

Fotó: Sea Shepherd Global
Part menti végjátszma. Dán rendőrök terítik földre a Sea Shepherd önkénteseit, köztük az akció vezetőjét, az ezután biróságilag kiutasított Rosie Kunneke-t

A delfintetemeket a parton kibelezik, s kezdődhetne a darabolás és az osztozkodás. Ám valami egészen más történik! Az emlősdarabokat – néhány étkezési célból megtartott kivételével – targoncával összehordják és elégetik, vagy épp visszadobálják a tengerbe. Ugyanis a cetek testében bizonyítottan nagy mennyiségben felgyülemlő mérgező nehézfémtartalom (például higany és PCB) miatt a dán egészségügyi minisztérium 2008 óta tiltja a delfinek fogyasztását. Ismervén a feröeri makacsságot, kétszintű szabályozást ír elő azoknak, akik az agykárosodás, daganatos betegségek és születési rendellenességek veszélye ellenére sem hajlandóak lemondani e húsforrásról:
1. Szigorúan óvakodniuk kell a fogyasztástól a kiskorúaknak és mindazoknak, akik még gyermeket szeretnének.
2. Havi egy, maximum két alkalommal fogyaszthatják az idősebbek (és utódot nemzeni már nem akaró felnőttek).