Az ország 5. leghosszabb barlangja
a Harcsaszájú-Hideg-lyuk-barlangrendszer. 2010. március 6-án, szombaton sikerült megtalálni az ember számára is járható összeköttetést a Harcsaszájú- és a Hideg-lyuk-barlangok között Budapesten, a II. kerületben. Az így létrejött barlangrendszer hossza 2010. május 6-án – a folyamatosan zajló feltáró kutatás eredményeképpen – már több mint 7 km. Ezzel az ország 5. leghosszabb barlangja.
A Harcsaszájú- és a Hideg-lyuk-barlangok száz éve ismert üregek, de két évvel ezelőttig csupán pár száz métert tártak fel belőlük. A Harcsaszájú-barlangban három, a Hideg-lyukban öt és fél éve folyik feltáró kutatás, melynek eredményeként az utóbbi időben fokozatosan váltak ismertté újabb és újabb barlangszakaszok.
A barlangok ugyanabból a kőfejtőből nyílnak, mint a Pál-völgyi-barlang, járataik legnagyobb valószínűséggel ugyanazon barlangrendszernek részei, azonban a két barlang között még 40 méteres ismeretlen zóna húzódik. Ha a további kutatások nyomán sikerülne megtalálni a Pál-völgyi-barlanggal összekötő járatokat, akkor az ország leghosszabb barlangrendszere születne meg Budán, maga mögött hagyva a 25 km hosszú aggteleki Baradla-barlangot.

A barlangkutatók szombaton (március 6-án) a két barlangból egyszerre próbálták meg a barlangok térképei alapján meghatározott helyen átbontani az agyagos szűkületet. Először rádión tudtak kapcsolatot tartani, majd egymás hangját is lehetett hallani és a lámpák fényei is látszottak. Két óra munka után vált járhatóvá a két barlangot összekötő járat, amin hason kúszva lehet már közlekedni. Hasonló módon került összeköttetésre a közeli (2001. december 2-án) a Pál-völgyi- és a Mátyás-hegyi-barlang is.
A barlangrendszer járatai néhol teljesen szárazak és agyagosak, néhol pedig igen nedvesek. E részeken a falak cseppkövekkel gazdagon borítottak. A barlang legnagyobb – h68 x sz14,5 x m27 méter – kiterjedésű termét is magába foglaló járatszakaszt Mikolovics Veronikáról, a tavaly ősszel Szecsuánban eltűnt hegymászó-barlangkutatóról nevezték el Mikolovics-ágnak.

A járatok csak szakképzett barlangászok számára járhatóak. Mivel a közelben, a Pál-völgyi barlangban több száz méternyi szakasz a turisták számára is látogatható, az új barlangok hagyományos idegenforgalmi hasznosítása nem valószínű. A mostanában feltárt új barlangszakaszok mélyen benyúlnak lakott területek alá. A budai termálkarszt barlangjai a világörökség várományosi listáján szerepelnek, és az új feltárások most lendületet adhatnak a világörökséggé nyilvánításnak.
A kutatásban főként a Barit (Harcsaszájú-bg.), a Papp Ferenc (Harcsaszájú-bg.) és a Szabó József (Hideg-lyuk-bg.) Barlangkutató Csoportok vettek részt.
Forrás: Nagy András, kutatásvezető
Nagy Gergely Domonkos, kutatásvezető
Kép: Kiss Attila, Kugyela Lóránd
Mi? Hol? Mikor?
-
Erőss Zsolt elindult a Cho Oyura 2010. augusztus 29-én indult Budapestről a Magyarok a Világ Nyolcezresein idei expedíciója, melynek célja a 8201 méter magas Cho Oyu, a világ hatodik legmagasabb csúcsának megmászása.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
Ahol az ösvény véget ér...
-
Száraz-Andok - A Földgömb és az Eupolisz közös TerepJáró útja 2010. január 26 - február 8. és február 7-17. Ojos del Salado és Atacama - Andok – Altiplano (Chile-Bolívia) A Föld egyik leglátványosabb hegyvidékén, Dél-Amerika féloldalas hátgerincén,...
- 1
- 2
- 3
Időjárás előrejelzés







magazin 

