... Esetleg az Ojos del Salado, a legmagasabb földi vulkán, ami csupán 69 méterrel „kurtább”? Minden bizonnyal azért, mert a Középső-Andokban emelkedő Aconcagua a legmagasabb az amerikai kontinensen, és csak Ázsiában vannak magasabbak. A legekre pedig néha szükségünk van valamiért...

Hetet egy csapásra

Az Aconcagua a Seven Summits – a Hét Csúcs – egyike, ez a hét csúcs pedig (némi tévedéssel) a hét kontinens hét legmagasabbika. Azoknak a hegymászóknak pedig, akik eltökélték, hogy ezeket végigmásszák, mind egy-egy begyűjtendő trófea. A hetek illusztris hegycsoportjába tartozik természetesen az Everest is, vagy épp az Antarktisz teteje, ezért – a nehézségi fok és az igen magas költségek miatt – nem csoda, hogy ez ideig csak mintegy 400 embernek sikerült kipipálnia a teljes listát.
A hetek hajszolásának története 1985-ig nyúlik vissza, amikor két amerikai milliomos (és egyben hegymászó), Dick Bass és Frank Wells azzal az őrültnek tűnő ötlettel állt elő, hogy mind a hét hegyet megmássza – ez Bassnek egyébként sikerült is. A vállalkozást óriási médiajelenlét övezte, és azonnal ráirányította a figyelmet többek között az Aconcaguára is, mely addig – a hegymászás történetének első 100 esztendejében – csak csekély érdeklődésre tartott számot.

Fotó: Tuba Z. István
Babzsák, internet, sör. Nem a Deák-téri bulinegyedben, hanem a 4350 méter magas alaptáborban. Magas szintű relaxáció

Az elmúlt néhány évtizedben a magashegyi turizmus világszerte mind felkapottabbá vált, de míg például az észak-amerikai Denali (korábbi nevén Mount McKinley, szintén a hetek egyike) látogatóinak száma a ’80-as évek közepétől máig épphogy csak megduplázódott, addig az Aconcagua több mint tízszeres növekedést könyvelhetett el. Természetesen a Hét Csúcs meghódítása utáni vágyon kívül a hegynek van más hegymászó-vonzereje is: bár a normálúton valójában nem kell mászni (nem kell a künket használni a felkapaszkodás során), mégis kiváló terep a tapasztalatgyűjtésre, az akklimatizációra a még nagyobb, nyolcezres kalandokra…

Magashegységet mindenkinek!

Az utazás olcsóbbá válásával olyan úti célok is elérhetőek lettek az átlagember számára, amik korábban csak a tehetősek vagy szponzoráltak, speciális felszereléssel és felkészültséggel rendelkező elit előjogának számítottak. A Hét Csúcs közül több is ezek közé tartozik. A hegymászófilmek a popcornfaló mozinézőknek is tálcán szállítottak egy olyan különleges világot, amiről korábban halvány képi elképzelésük sem lehetett – és nemcsak a romantizáló-mitizáló forgatókönyvek, hanem a véres-nyers valóságot felvonultatók is fűtik a kalandvágyat.

Fotó: Tuba Z. István
Tárlatvezetés. A világ legmagasabban fekvő művészeti galériájában Miguel Doura, az „Aconcagua festője” állítja ki és kínálja eladásra képeit

A feltámadó igényeket pedig a piac maximálisan próbálja kielégíteni. Cégek egész sora kínálja csomagjait, melyek a kliensek – az adott körülmények között lehetséges – maximális kényelmét szem előtt tartva csábítják a finoman szólva is vegyes tapasztalatokkal rendelkező kalandvágyók ezreit egy-egy népszerű csúcs alá. A komfortfokozatnak pedig szinte csak a pénztárca szab határt – a csomagok felhordásától az akár 6000 méter magasban felszolgált meleg vacsoráig széles a repertoár. Az Aconcagua-alaptáborban háló- és étkezősátor, tábori WC, meleg vizes zuhany, orvosi szoba, internetkapcsolat, festőműterem, kocsma áll a magashegyi túrázók vagy a csak idelátogatók rendelkezésére. Borsos áron, természetesen.

Fotó: Tuba Z. István
Lefelé, csak lefelé. A csúcsra felérés, mint tudjuk, a túra fele csupán. A visszatérés a 3-as táborba sem afféle könnyű, levezető séta

A folyamatra pedig a pozitív visszacsatolás jellemző. Minél vonzóbb egy hegycsúcs a turisták számára, annál inkább kiépül az őket támogató infrastruktúra. Azután az igénybe vehető szolgáltatások egyre szélesedő köre olyanokat is idecsábít, akiket a korábbi, mostohább körülmények még eltántorítottak…

Ahol (már) a madár se jár

A tágabb környezetre gyakorolt hatása szempontjából akár előnyös is lehet, hogy a hegyi turizmus egyetlen helyre koncentrálódik. „Beáldozni” egy völgyet a végén ott magasodó csúccsal, lepje el azt a turisták zöme, meghagyván a többit viszonylagos érintetlenségben – ez lehet a szerencsés mellékterméke egy hegycsúcs tömegturizmusának. Talán igen, de nem árt megemlékezni arról sem, hogyan tették tönkre a hegyen hömpölygő tömegek a száraz környezetben magasodó Aconcagua érzékeny növény- és állatvilágát. Még a nagy magasságokban fészkelő kondorkeselyű – talán az egyetlen faj, aminek élőhelyét közvetlenül nem érinti a turizmus – is eltűnt a területről, csupán az 5300 méter magasságban álló 2-es tábor, az El Nido de Condores (Kondorfészek) emlékeztet egykori jelenlétére.

Fotó: Tuba Z. István
Csúcs-forgalom. A főszezonban érkező nagyszámú túrázó ellenére a tetőn nincs tülekedés, van hely bőven, akár egy focimeccset is le lehetne játszani

A jól kiépült infrastruktúra előnye, hogy a szemétszállítás viszonylag egyszerű – és szükséges is: a látogatókon szigorúan számon kérik az „amit behoztál, vidd magaddal!” elv betartását. Egy újabb rendelet értelmében már nemcsak a szemetet, de a biológiai hulladékot is le kell cipelni a hegyről. A zacskózós megoldás sokak számára kényelmetlen, hiszen az ürítés amúgy is komoly kihívást jelent a nagy magasság, a hideg és a süvítő szél miatt. Vajon hányan gondolnak ilyenkor arra, hogy a mérleg másik serpenyőjében egy egyre magasodó, aconcaguai magasságra törő másik kupac (lenne) található, ami ráadásul az itteni körülmények között csak igen lassan bomlana el?