A homok-hó párhuzam persze más területen is megjelenik. A homokszemcsék – méretüktől függően – csak bizonyos meredekségig (35-40 fokig) állnak meg a lejtőn, ez lehet a homokforma maximális lejtése (minél durvább a szemcse, annál meredekebb lehet a lejtés). Ez a lejtő viszont megfelel a legkedveltebb sípályák meredekségének! De vajon lehet-e síelni a homokdombokon?



Ha önmagában a terepet nézzük, nyilvánvaló, hogy kellő szintkülönbségre van szükség az élvezhető sikláshoz. Ez a Föld legnagyobb dűnéinél adott. Az ún. csillagdűnék emelkednek a legmagasabbra, a Szaharában talppontjukhoz képest 150-180 m-re, ám a Namíb sivatagban megközelítik az 500 m-es magasságot is! Ez pedig már alkalmas egy jó lesiklásra.



Sőt, nem csak lesiklásra! Mivel a kisebb dűnéken és homoklepleken is igen kellemetlen lehet a hosszan tartó gyalogos járás, hiszen minden lépésnél máshogy süllyed az ember lába a homokba, felvetődhet, hogy a szelídebb terepen a sífutóléc használata is segítheti a járást. És ez nem csak fantáziaszülemény: Reinhold Messner híres dél-tiroli hegymászó így, sífutóléccel keresztezte a belső-ázsiai Takla-Makán sivatagot!



A síléc tehát alkalmas a homokjárásra, ráadásul a hódeszka is meglepően jól fut a homokon, ám egyvalamivel komoly gondok adódnak: a felvonóépítés szinte lehetetlen, hiszen a laza homokágy alkalmatlan a masszív alapozáshoz… Marad tehát a küzdelmes felfelé gyaloglás, vagy épp a lankás szél felőli oldalon a dűnetetőre autózás. Persze nem egy magyar síterepen ez hó esetén is így működik…

fotó: exterra
ábra: Földünk