A cetek egyik agyféltekéje – az óceánok háromdimenziós világában rájuk leselkedő veszélyek miatt – alvás közben is éber, jól szervezett csapataikra ráadásul őrszemeik is ügyelnek. A biztonsági rendszer hasonlóan működik a bálnákat védelmező Sea Shepherd hajóin is. Az Antarktisz – Földünk legviharosabb térsége – önmagában is elegendő indok az állandó készenlétre, de az ellenfél, a japán „tudományos” bálnavadászflotta közelsége egyenesen kötelezővé teszi a maximális éberséget. Kabinalapszabály, hogy a hálózsákot a hideg ellenére sem szabad becipzározni, mert vészhelyzet esetén egyetlen másodperc sem elvesztegethető.

HOSSZÚSZÁRNYÚ BÁLNÁK vándorlása az Antarktisz jéghegyei között

A hetedik bálnavédelmi kampányra megtapasztalhattuk az LRAD (hangfegyverek) és a vízágyúk erejét, a Yushin Maru 2 néhány napra túszul ejtette két társunkat, dobtak át a fedélzetünkre gránátot, és élestölténnyel lőttek Paul Watson kapitányra, akinek életét csak a golyóálló mellénye mentette meg. Átélhettük, amint két szigonyágyús hajó egyszerre próbálja összemorzsolni járművünket, és láthattuk az Ady Gill trimaránunk megsemmisítését is. A japán „tudományos” bálnavadászflotta a végletekig tesztelte, hogy valóban szó szerint értelmezzük-e Paul Watson szavait: „Addig nem éltél, amíg nem találsz valamit, amiért érdemes meghalni!” És 7 év háborúzás után 2011. február 11-e végre változást hozott!

A YUSHIN MARU No. 2, japán szigonyágyús hajó vízés hangágyúval védekezik a fegyvertelen bálnavédők ellen

Kép: Alexis Bachofen, Barbara Veiga

A teljes cikket A Földgömb 2011/5 lapszámában olvashatja!