A FÖLDGÖMB

Egy gyilkos lejtő: a Mosolygó-tó katlana, Radnai-havasok

Bár már egyre türelmetlenebbül várjuk a tavasz beköszöntét, a tél még korántsem ért véget. A kárpáti hegyi tájakon még az április is hozhat igazi téli időjárást, így február közepén természetes a több méteres hótakaró és 2000 méteren a nappal is -10 fok alatti hőmérséklet. A tél eleje óta ismétlődő havazások kialakította hóborítás még ezután is kap jócskán utánpótlást, így nem véletlen, hogy a felgyülemlő hótömegek időről időre megmozdulnak a lejtőkön.

A Kárpátokban a lavinák elméletileg az első hóeséstől az olvadás befejeztéig, 7-8 hónapon keresztül is hegyi veszélyt jelenthetnek, de a kialakulás valószínűsége természetesen az egyes időszakokban rendkívül eltérő. A mostani igen kiadós havazás eredményeként a Magas-Tátrában sok helyen az 5 fokozatú veszélyességi skálán 4-esre értékelik a lavinaveszélyt. Ez ezúttal gyakori porhólavinák kialakulásának veszélyét jelenti, ám a hó rétegződésével, vagy egy gyors felmelegedéssel szinte az össze lavinatípus létrejöttére van még lehetőség ezen a télen.
A lavinák többsége rejtve marad előttünk, hiszen nem érinti a hegyen tartózkodókat, ám a téli hegyi sportok népszerűségének növekedésével az érintettek köre is szélesedik. Soha nem lehetett még annyi sítúrázót és sípályán kívül, terepen hódeszkázót látni, mint mostanában.
A Mosolygó-tó katlan-panorámája nyáron, jobbra, alattunk 1000 méterrel Borsa, balra a Nagy-Pietrosz magasodik


A Kárpátokban az utóbbi évtizedekben csak igen kevesen vettek igénybe hegyi kirándulásaikhoz sítúra-felszerelést, szinte kizárólagos volt a sípályákon zajló lesiklás. Pedig a 20. század első felében, a klasszikus bovdenes síkötések időszakában még igen sokan használták közlekedésre is a sílécet. Vagyis nem csak a lesiklás élvezete volt a cél, hanem egy hegyi terep téli bejárása, ez pedig a mély hó miatt megkövetelte a sítalpon mozgást. A sífelszerelések változásával azonban a sízés funkciója is átalakult és az utóbbi 3-4 évtizedben, legalábbis a Kárpátokban, kiment a divatból, szinte eltűnt a sítúrázás (tömegesebb formában csak néhány éve jelent meg ismét). Így a sízőkkel történt lavinabalesetek is ritkaságszámba mentek.

A hegyi katlan bejárata (meteorológiai állomással) és a télen vastag hótakarójú, 400 m magas hátsó fala

A klasszikus idők nagy létszámú, kemény sítúrái viszont nem voltak veszélytelenek, ezt példázza a magyarokat érintő eddigi legnagyobb, legtragikusabb lavinabaleset is.
1944. január 13-án egy csapat salgótarjáni levente kapaszkodott föl síléceivel az akkor Magyarországhoz tartozó Radnai-havasok északi lejtőin. A Keleti-Kárpátok legmagasabb csúcsára, a 2305 m-es Nagy-Pietroszra igyekeztek, a helyszínt jobban ismerő helyi magyar katonai vezetéssel.

Bár a Nagy-Pietroszt felhő takarja, jól látható alatta az északi lejtő fő lavinafolyosója. A nyári útvonal ebben vezet

Az útvonal, a nyári ösvényhez hasonlóan, 1000 métert emelkedve Borsáról felvezetett a Mosolygó-tó katlanába. Innen 1700-1800 méterről még meg kell mászni a nagy kárfülke meredek hátsó falát, hogy a csúcsra vezető gerincre jussunk. A csapat a nyári, kanyargó ösvény nyomvonalában, jobbára egy csoportban araszolt a lejtőoldalban. Ám soha nem érték el a gerincet… Az északra néző lejtőn lezúduló lavina egy kivétellel mindenkivel végzett, a mentőcsapatok 14 holttestet ástak ki a hó alól.

Az ösvény cikkcakkjai a gerinc alatt a lavinafolyosókban, jobbra fönt a főcsúcs

Ha alaposan megnézzük a 65 évvel ezelőtti baleset helyszínét, könnyen világossá válik, hogy alapvető útvonalválasztási és túravezetési hiba történt. A nyári ösvények itt is olyan helyen vezetnek, amely télen életveszélyes: kifejezetten lavinák formálta lejtőn, sőt lavinacsatornában. Ez nyáron kevéssé problémás, mert bár a kőomlások is szeretik az ilyen folyosókat, de a lejtő füves és stabil. Télen azonban rendeltetésszerűen működik, vagyis gyakoriak a nagy hócsuszamlások. Ha pedig egy nagyobb csapat együtt haladva elszeli, vagy egy ponton közösen megterheli a hólejtőt, még fokozottabb a lavinaveszély.

Elkerülhető lett volna e baleset? Ezen a terepen, sítalpon felfelé kacskaringózva szinte törvényszerű a tragédia. Nagy hóban a terep alkalmatlan a feljutásra. Ha lefagy és stabil, nem rétegzett a hó, a legmeredekebb és sziklás szakaszokat választva, megfelelő felszerelésekkel fel lehet rajta mászni, de nem a normál nyári túrázóútvonalon! Mély és szakadásveszélyes hó esetén jobb elkerülni az egész lejtőt és máshol, a főcsúcstól távolabb felmenni a gerincre. De persze az még nagyobb helyismeretet, és tapasztalatot igényel, hiszen távol lesz a megszokott, kényelmes nyári ösvényektől.
A 2003-ban állított emlékmű az északi lejtő alatt, a Mosolygó-tó mellett. A fába illesztett emléktáblát 2008-ra ellopták...

...az eredeti tábla, még a helyén


Fotó: exterra

Qatar 20161219
Felfedezők napja 2017