Hawaii talán a legelszigeteltebb világ a bolygónkon, ahol egykoron az élőlények 90%-a máshol nem található, úgynevezett bennszülött (endemikus) fajokból állt. A több millió éves elszigetelt törzsfejlődés eredményeként kialakult különleges és gazdag élővilágának köszönhetően réges-régen itt valóban földi paradicsom lehetett, szaknyelven biodiverzitási forró pont. Ez a paradicsomi állapot egészen az első emberek megérkezéséig tartott. Ekkor kezdődött a szigetvilág őshonos élőlényeinek oly mértékű pusztítása, amely miatt ma Hawaiit a „kihalások szigeteinek” is nevezik.

Pele tűzistennő és az édenkert teremtése

A gondtalan trópusi kikapcsolódásról álmodozó turistákon túl, a Hawaii-szigetek gyakran kerülnek a biológusok érdeklődésének is a középpontjába. A világ óceánjainak több ezer szigete közül ugyanis a Hawaii-szigetlánc szolgáltatja a legtöbb és talán legérdekesebb példát az evolúció megfigyelésére.

A több ezer kilométeres szigetlánc különlegessége a kialakulásában rejlik. A csendes-óceáni kéregrész alatt található geológiai forró pont a földtörténet során tűzhányókat hozott létre a felette északnyugati irányban mozgó földkérgen. A polinézek szerint itt él Pele, a vulkánok istennője, aki a tűz által teremtette Hawaiit. Az ősi mítoszhoz hasonló módon, a mélyből feltörő láva az óceán felszínét elérve szigetek formájában emelkedett a magasba. Az elmozduló aljzaton ezáltal gyöngyfüzérszerűen alakult ki ez az óriási szigetlánc. A legősibb, legnyugatibb szigetek sok millió évvel ezelőtt keletkeztek és 2400 km-re helyezkednek el a nyolc nagy szigettől, amelyek legidősebb tagja, Kauai korát csupán 5-6 millió évre becsülik. Eme nyolc lakott sziget (Niihau, Kauai, Oahu, Molokai, Lanai, Maui, Kahoolawe és Hawaii) közül a legkeletibb a névadó Hawaii, amit Big Island, azaz Nagy-sziget néven is emlegetnek. Ez a legfiatalabb, mintegy egymillió éves sziget, a tűzistennő mai lakhelye, amely aktív vulkáni tevékenységéről ismert.

Az újonnan létrejött szigetek megdermedt lávája eleinte csupán kopár sziklaként éktelenkedett az óceán e mindentől távoli pontján. Az évmilliók során azonban növények és állatok is utat találtak ide, és megkezdték törzsfejlődésük egyedi útját, benépesítve a Hawaii-szigeteket.

Fotó: Ruff Gábor
A Kaena Point dűnés félszigete a tengeri madarak otthona – A strandok miatt a Hawaiira jellemző dűnevegetáció szinte teljesen eltűnt a nagy szigetekről. Oahu legnyugatibb sarkán azonban még megtalálható ennek az egyedülálló ökoszisztémának egyik utolsó képviselője a Kaena Point védett területén

Az evolúció élő laboratóriuma

A ma is aktív vulkáni tevékenységével Hawaii szolgáltatja a földtörténet leghosszabb idejű szigetkeletkezését. A hosszú szigetlánc flóráját és faunáját tanulmányozó tudósok ezáltal egy különös földtörténeti időutazáson vehetnek itt részt.

Az óceán hullámain utazva, szelek szárnyán repülve, vagy éppen uszadékfákon megkapaszkodva ideérkező növények és állatok túlélése a gyors alkalmazkodóképességükön múlt. A számukra korábban ismeretlen környezetben új tulajdonságokra volt szükség – így idomulva a szigetek ismeretlen területeihez új fajok alakultak ki.

Fotó: Ruff Gábor
Közönséges levesteknős (Chelonia mydas) – A parton sütkérező teknős, hawaii nevén honu a helyiek kedvelt eledelének számított, csontjából pedig díszeket és halászhorgokat készítettek. Ma már szövetségi oltalom védi. Számukra a legnagyobb veszélyforrást ma a környezetszennyezés következtében kialakuló daganatos elváltozás, a papillomatózis jelenti

Ékes példája ennek a hawaii barátfóka (Monachus schauinslandi), bolygónk egyik legritkább emlőse, amely csak a Hawaiihoz közeli vizekben él. Az 1500 egyed nagy része az apró északnyugati szigetek környékén lakik. Néhány példány azonban rendszeresen a nagy szigetek homokos partjait választja pihenésre vagy szülőszobaként, így a szerencsések akár a legnépesebb, a turisták által leginkább látogatott szigeten, Oahun is találkozhatnak e különös ritkasággal. Kivételes öröm minden alkalom, amikor újabb példánnyal gyarapodik a fókák állománya. Ilyenkor a természetvédők lezárják a partszakaszt, és önkéntesek őrzik az állat zavartalan utódnevelését.

Az északi part egy rejtett szakaszán lehetőségem nyílt megfigyelni, amint két hónap alatt egy újszülött, kis fekete szőrgombóc felnőtt fókává gyarapodik. Az új jövevény az Ola Loa nevet kapta, ami Hosszú Életet jelent. Az anyja, Honey Girl viszont az egyik legismertebb barátfóka lett. Korábban ugyanis kis híján elpusztult, mert egy halászkampó akadt a pofájába. Szerencsére még időben rátaláltak és megoperálták, majd néhány hét rehabilitáció után visszaengedték a szabadba, és hosszú élete során számos utóddal gyarapította a faj egyedszámát. Ola Loa neve azonban nem lett prófetikus, ugyanis még egyéves kora előtt elpusztult, miután lenyelt egy méretes halászhorgot.

Fotó: Ruff Gábor
Hawaii barátfóka – A felnőtt egyedek kétméteresre és akár 200-250 kg-osra is megnőhetnek. A hawaiiak úgy hívják: ilio-holo-i-ka-uaua, ami annyit jelent: vízben szaladó kutya. Angol (monk seal) és magyar nevét a szerzetesek öltözékére emlékeztető fejformájáról kapta
Fotó: Ruff Gábor
Honey Girl és kicsinye, Ola Loa – Egy faj veszélyeztetettségének biztos jele, ha szinte minden egyedét név szerint ismerik. A hawaii barátfókát a túlzott halászaton kívül a macskák terjesztette toxoplazmózis fenyegeti a leginkább

Az évmilliók törzsfejlődése során a bennszülött fajok sokaságának következtében Hawaiin még a Galápagos-szigetekét is felülmúló fajgazdagság alakult ki.

Az adaptív radiációként ismert evolúciós folyamat lenyűgöző példáját a hawaii gyapjasmadarak szolgáltatják. Velük csak a Hawaii-szigeteken találkozhatunk, sőt az egyes szigeteknek is megvannak a saját gyapjasmadarai. E nagy változatosság egy évmilliókkal ezelőtt idetévedt pintyfajból alakult ki, amelyből az új élőhelyekhez alkalmazkodva, több mint 50 különféle madárfaj fejlődött ki az idők folyamán. Sajnos a madarak nagy része mára kihalt és a fennmaradt fajok túlélése is bizonytalan.

Fotó: Ruff Gábor
Fiatal Oahu amakihi – A sárga gyapjasmadár kedvelt eledele az Ohia lehua fa virágának nektárja, amelyhez hajlott csőrével könnyen hozzáfér. A behurcolt madarak által terjesztett betegségek révén egykoron megfogyatkozott állománya – az alkalmazkodó-képességének hála – újra növekedésnek indult

Nem tagadom, ez a madárcsoport volt a fő oka, amiért Hawaiira vágytam. A gyapjasmadarak egyik legkülönlegesebbike az Oahu amakihi (Chlorodrepanis flava), amit magyarul sárga gyapjasmadárnak hívnak.

Ahogyan a hawaii neve is sejteti, ez a madár kizárólag Oahu szigetén él és az egyik legritkábban szem elé kerülő madárfaj. A szigetre érkezve így az egyik legfontosabb célkitűzésem volt az Oahu amakihi felkutatása és fényképen való megörökítése. Nyomban neki is indultam a gyapjasmadarak keresésének a hegyi őserdőkben. E madarak kedvenc tápláléka a szintén hawaii bennszülött ohia lehua (Metrosideros polymorpha) nevű fa vörös virágainak nektárja, így ezek felkeresésére érdemes koncentrálni. A fát látványos virága miatt nem nehéz felismerni, de mára jelentősen megritkult az állománya. A hegyi túrákon azonban főként csupán az emberek által behurcolt idegenhonos énekesmadarakkal lehet találkozni, amelyek szinte már teljesen átvették a bennszülött madarak szerepét a sziget erdőségeiben. Végül többévnyi kutatás árán sikerült néhányszor megfigyelnem a ritka gyapjasmadarakat, valamint elkészült az áhított fotó is egy fiatal tollruhás amakihiről.

Fotó: Ruff Gábor
Ohia lehua – A dallamos nevű bennszülött növény a nagyobb szigeteken fordul elő. Az ősi mitológia szerint Ohia és Lehua szerelmesek voltak. Pele azonban beleszeretett Ohiába, aki azonban visszautasította, ezért a tűzistennő fává változtatta. Később azonban – megbánva tettét – Lehuát virággá alakította, hogy örökké együtt lehessenek. Az ohia a friss lávafolyásokon az elsők között jelenik meg, így fontos szerepe van a szigetek benépesítésében. Ma az állományaira leselkedő legnagyobb veszély az utóbbi években felfedezett és feltehetően Ázsiából származó gombás megbetegedés, a hirtelen ohia-halál
Fotó: Ruff Gábor
Az esernyőfa az egyik legveszélyesebb gyomnövény Hawaii hegyi erdeiben – Az esernyőfa (Schefflera actinophylla) Ausztráliában és Új-Guinea egyes részein honos. Hawaiiba a 20. század elején dísznövényként telepítették. A természetbe a múlt század 70-es éveiben szabadult ki és azóta mindenfelé megtalálható

Invázió a paradicsomban

Hawaii sűrű erdőkkel borított, rendkívül gazdag élővilágú édenkertjébe az első polinéz utazók a 4-5. század körül érkeztek. A legenda szerint Pele testvére, a cápaisten Kamohoalii vezette ide az ősi vándorokat. Az óceániai szigetek a földrajzi izoláltságuk, limitált kiterjedésük és az endemikus élőlények nagy száma miatt különösen érzékenyek az idegen fajok megjelenésére. A polinézek feltűnése ráadásul nemcsak a legveszélyesebb invazív faj, az ember betelepedését jelentette. A szigetek meghódítói ugyanis azon túl, hogy kíméletlenül vadásztak a hawaii madarakra, számolatlanul gyűjtötték a tojásaikat, és irtották az erdőket, s még a behurcolt háziállataikat, a kutyákat, a macskákat, a disznókat és a csirkéket is szabadon engedték a vadonban.

A kenuikon „stoppolva” pedig számtalan egyéb, nemkívánatos élőlény is érkezett a szigetekre: gekkók, gyíkok és patkányok, amelyek a háziállatokkal együtt óriási pusztítást végeztek az őshonos hawaii élővilágban.

Ezen változások okozták a Hawaii-szigetvilág első nagy kihalási hullámát. Mire az európaiak megérkeztek, az őshonos madarak fele végleg kipusztult, és az összes nagy méretű, földön fészkelő madár eltűnt a nagyobb szigetekről. A ragadozók híján fejlődő Laysan-albatrosz (Phoebastria immutabilis) nem mutatott félelmet az emberrel és a kutyájával szemben, így könnyű prédájává vált az élelemre vadászó lakosságnak. A hawaii gyapjasmadarak nagy része is pár évszázad alatt eltűnt, amelyeket díszes tollaik miatt tömegesen vadásztak, hogy a törzsfőnökök pompázatos öltözékének ékéül szolgáljanak. Az erdők fáit pedig csónakok, házak és fegyverek készítése miatt irtották. A polinézek kolonizációja kétségtelenül ökológiai katasztrófa volt Hawaii számára.

Fotó: Ruff Gábor
Fotó: Ruff Gábor
Laysan-albatrosz – Az albatroszok novemberben érkeznek a Kaena Point dűnéi közé, hogy a párok megkezdjék jellegzetes násztáncukat. Az albatroszpárok évente egyetlen fiókát nevelnek. A tojás kiköltése két hónapig tart, majd a fióka kirepülése további öt hónapot vesz igénybe. A utódot mindkét szülő eteti. Az újoncok majd csak évek múlva térnek vissza, hogy párt találjanak maguknak

Az egykor háborítatlan édenkert helyzete aztán még drasztikusabbra fordult Cook kapitány érkezésével. Az európaiak megjelenése az 1700-as évek végén elhozta az azóta is tartó második ökológiai kataklizmát, amihez képest az őshonos hawaiiak hatása jószerével elenyésző volt.

Hogyan változott meg a paradicsomi állat és növényvilág? További részletekért lapozd fel nyomtatott magazinunkat!